Rosszullétek még mindig nincsenek. Ez nem biztos, hogy jót jelent, bár nem emlékszem, hogy az eddigiekben mikor kezdődtek. Mintha kicsit később, de ez már a múlt ködös homályába vész. Úgyhogy még nem történik semmi érdekes. Leszámítva, hogy képes lennék állva elaludni.
Szerencsére Panna szokott ebéd után aludni, így én is próbálok egy picit, de kevés esélyem van - mire én elszunnyadok, ő felébred. Ez a legrosszabb, mert félálomból rángat ki, és órákig tart, mire magamra találok. Idővel talán majd gyorsabban elalszom és akkor talán jut majd 20-30 perc is alvásra. Talán.
Egyenlőre most még semmi poci, de ez még így is marad egy jó darabig. Hálistennek, mert így van még esélyem egy ideig nem csak három nadrágot hordani. Meg egy szoknyát.
Azért, hogy ne legyek tünetmentes, a felborult érzelmi állapot már megjött. Valahol már elvesztettem a stabilitásom. Ha látta valaki, kérem juttassa vissza hozzám. Nagy szükségem lenne rá. Köszönöm.
A bébi odabent ma öt hetes.

Utolsó kommentek